2017. feb 21.

„Szeretném, ha szeretnének”

írta: elsőbenyomás
„Szeretném, ha szeretnének”

avagy mikor válik ez a hozzáállás problémává

Van egy trénerek és pszichológusok által meglehetősen gyakran alkalmazott feladat, amelyben az embernek arra kell választ adnia, hogy milyen sírfelirat jelképezné legjobban az életét. Amikor kamasz koromban arra kértek, gondolkodjak el ezen, egyből Ady Endre címben idézett szavai jutottak eszembe. Később, nem egy önismereti csoportban feleltek hasonlóan a résztvevők. Na, de meddig jó és mikortól ártalmas, ha azt szeretnénk, szeressenek minket?

tic-tac-toe-1777859.jpg

Maslow motivációs piramisában az alapvető fiziológiai (evés, alvás, hőszabályozás, stb.), valamint a biztonság iránti szükségleteinket követi a szeretet és a valahová tartozás igénye. Minden ezekre épülő humán motiváció csak akkor működik, ha az alsóbb szintek legalább részben ki vannak elégítve és így nem okoznak elviselhetetlen feszültséget. Kétféle szeretet különböztet meg. Az ún. D (deficit) szeretet során a személynek fontos, hogy mások megerősítsék szerethetőségét, ennek hiányában pedig elveszíti belső biztonságérzetét. A B (növekedést szolgáló) szeretetet megélő személy úgy szeret másokat, ahogy azoknak szükségük van rá, nem pedig úgy, ahogy saját maga szeretné, hogy szeressék.

A szeretném, ha szeretnének hozzáállás akkor válik nehézséggé, ha nagyrészt a deficit szükségletből táplálkozik. Ezt pszichológiai szaknyelven diszfunkcionális attitűdnek nevezzük, mivel ha ez túlzottan elkezdi irányítani viselkedésünket, akkor másoktól egészségtelen módon kezdünk függeni. Ilyenkor a külső visszautasítást úgy éljük meg mintha saját értéktelenségünk bizonyítéka lenne. Gondoljunk csak bele, ha első randi után nem akarnak velünk többet találkozni, vagy szakítanak velünk, gyakran csökken az önbecsülésünk. Ez a hozzáállásunkban megfigyelhető zavar számtalan negatív érzést hoz magával, ami akár hetekre vagy hónapokra is megkeserítheti az életünket. Érdemes tehát tudatosan foglalkoznunk vele, és nekilátni az átformálásának.800px-maslow_s_hierarchy_of_needs_svg.png

Forrás: Wikimedia Commons

Na de hogyan alakul ki a „Szeretném, ha szeretnének és enélkül értéktelennek érzem magam” attitűd? Ha gyermekkorban nem kapjuk meg gondozónktól a megfelelő érzelmi melegséget, állandóságot és ritmust. Ez előbbiek a kapcsolati érzékenységre utalnak, míg a ritmus a reakciókészségre, amelyben a szülő képes felismerni a gyermeke igényeit és arra megfelelő választ nyújtani. Ha egy gyereknek küzdenie kell, szülei kedvében kell járnia a szeretetért, és az nem jár neki csak úgy alapból, felnőtt korában szinte éhes lesz a szeretetre, és minimális visszautasítástól is fenyegetve érzi magát.

Ha szeretnénk kapcsolatfüggés nélkül szeretni és szeretve lenni, ismerkedjünk meg, tudatosítsuk saját szeretetünk természetét! Ezt követően egy hosszú munka vár ránk önmagunk elfogadásának irányába. Ha célt érünk, már nem is lesz olyan fontos számunkra, hogy ki mit gondol rólunk az első benyomást követően.

K.O.

Szólj hozzá